A ma már nem használt temetőben az első temetés 1896. május 4-én volt. A temetkezést a kereszt felőli oldalon, a főút mellett kezdték. Innen haladtak folyamatosan lefelé. A elhunyt gyermekek részére külön részt alakítottak ki. Őket a temető másik oldalára, a kereszttel körülbelül egy magasságban temették néhány sorba. Mikor az 1920-as évek végére a kereszt felőli oldal megtelt, a temetést a gyermeksírok alatt folytatták. Ide 1940-ig temettek. Ezt követően ismét a Szent Rókus kápolna körüli temetőt vették használatba. Ez Tárnok utolsó egyházi temetője, az 1978-ban megnyílt új temető már önkormányzati tulajdonban van. Az 1941 óta használaton kívül álló temetőben az évtizedek alatt a természet lett az úr. A sírokat gondozó közeli hozzátartozók elhunytak, egyre kevesebb sírt tartottak karban. Ennek következtében néhány évtized alatt a temető „erdővé” vált. Az 1980-as években megtörtént a fák többségének kivágása, de néhány év múlva a sírok többsége ismét megközelíthetetlen volt. 2004 őszén vetődött fel először a gondolat a temetőnek társadalmi munka útján történő rendbetételére vonatkozóan.